50 évvel később

1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karának Bercsényi kollégiumában egy B2830 nevű folyóirat látott napvilágot, amely hamar túlnőtt a kollégiumi nyilvánosság keretein, és a rendszerváltás előtti építészeti és művészeti közélet egyik meghatározó lapjává vált.

A lap működésének 24 éve alatt átfogóan foglalkozott építészeti és művészeti témákkal, miközben folyamatos dokumentációs felülete is volt a Bercsényi Kollégiumban folyó művészeti és közéleti tevékenységnek. Megannyi önálló külön kiadványon keresztül olyan szerzőket és gondolatokat juttatott el Magyarországra, amelyek sem az akkori egyetemi képzésben, sem pedig az állami intézményi rendszerben tevékenykedő építész-társadalom számára nem voltak elérhetőek, úgymint Aldo Rossi művei, az Szovjet Avantgarde, Kisho Kurokawa munkássága vagy akár a posztmodern építészet elméleti törekvései. A lap jelentősége ellenére a rendszerváltás után viszonylag hamar a feledésbe merült, a felhalmozott hagyatékot jelenleg az Építész Szakkollégium kezeli.

2013-ban, ötven évvel a B2830 megalapítása után új folyóirat születik a Bercsényi Kollégiumban, egy teljesen átalakult építészeti, kulturális és politikai közegben, kiutat keresve a magyarországi építészeti publicisztika és gondolkodás zsákutcáiból. A kollégium azóta egészen más szerepet tölt be, egészen mások számára; az egyedüli kontinuitást az a közel változatlan építészeti közeg adja,  amelyet a Bercsényi utca 28-30. száma alatt található épület jelent.

Ebben az épületben jön létre a Strike magazin, egy új éves-féléves rendszerességgel megjelenő tematikus építészeti lap, amely platformot kíván nyújtani az épített terekről gondolkodók számára, pozicionálva ezeket a gondolatokat a nemzetközi építészeti, építészetelméleti diskurzusban.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>